Az étterem névjegye
Az étterem névjegye
Müllner & Kálmán Content Lab / 2021-04-13 ételital
Összeállításunkban az étlapokat vesszük szemügyre és megnézzük, miről mesélnek az éttermek névjegyei. De nyugodtan hívhatjuk az éttermek képregényeinek is ezeket a kiadványokat (hűen magazinunk áprilisi fő témájához), hiszen betűkből és grafikákból állnak.

Az étlap mindent elmond egy étteremről. Azon kívül, hogy kiválaszthatjuk róla, mi kerüljön az asztalunkra, kiderül belőle az is, mit gondolnak a vendéglátásról a tulajdonosok, és hogy van-e bármilyen gondolat az étterem konyhájában. Mesél az ízlésről, az alapanyagokról, akár azok frissességéről, származási helyéről, és arról is, hogy szem előtt tartják-e a manapság oly sokat emlegetett szezonalitást.
Az étlapok sokaságában a lexikon vastagságúak kissé ijesztőek, és nemcsak azért, mert a több tucat fogás közül nehéz választani, hanem azért is, mert adódik a kérdés, hogy ennyiféle ételhez vajon hogyan tudják raktározni a megfelelő mennyiségű friss alapanyagot. Találkoztunk fényképes változatokkal is, ahol a képek alapján szerezhetünk információkat a fogásról, bár ennek gyakran lehet csalódás a vége a leginkább turistákra számító helyeken. Elnyűhetetlen megoldás a jópofáskodó, néhol jobb, ám túlnyomórészt rosszabb szóviccekre épülő, extrém esetekben szexista áthallásoktól sem megriadó ételleírásokat tartalmazó menü. Sokszor még a szándék sem rossz, csak valami félremegy a kivitelezés során.

A nyomtatott vagy digitális menüvel való találkozás megelőzi a konyha valódi tudását képviselni hivatott ételek kóstolását. Ha úgy tetszik, az étlap átolvasásakor a szem és a szellem vágyik táplálékra. Ha van gondolat és koncepció, nyilván sokkal könnyebben megtalálják a helyüket a „kiegészítők” is. Az arányok és a harmónia egy étlapról egyből visszaköszönnek.

A Tettye 1991-es darabja például lényegretörő, pontos és fegyelmezett, beleilleszkedik a korabeli koncepcióba, nem fecseg, nem magyarázkodik. Az más kérdés, hogy ha már magukat az ételeket is alaposabban szemügyre vesszük, akkor milyen ellentmondásos utat járt be néhány darab: a kapros-túrós galuska fast lane-en repült az autentikus, hagyományőrző konyha megbecsült darabjai közé, na de ki vállalja ma már föl az ananászos rizst?


Egy jó logó, egy ikonikus elem, egy emlékezetes grafikai megoldás is lehet nyerő, ahogy például a nemrég bezárt Krédli kakasának is sikerült rövid idő alatt kivívnia ezt a pozíciót. Egyszerre vintage és kortárs, hagyományos és modern. Az ételleírások ebben az esetben is puritánok és egyszerűek, a részletgazdag grafika ugyanakkor utal a konyha szintén részletekbe menően alapos munkájára.


Ha úgy tetszik, a Skoko lapjával akár be is zárulhat a harminc éves étlap-utazás, hiszen ugyanúgy a legszükségesebbekre szorítkozik, de még annál is kevesebbre, hiszen nincs eszközhatározó sem, eltűnnek a -val/-vel-ek, marad a lényeg, azaz az alapanyagok felsorolása. A legújabb európai trendek nyomdokain haladva például a „Csirke / parmezán, rizottó, citrom” felhívás keringőre: kérdezzünk! Melyik része? Hogyan készítve? Milyen citrom? Mert az étterembe járás egyik legizgalmasabb része az a pár mondat, néha jóleső csevej, amit a pincérekkel folytathatunk.

lokál
Tisztított kacsa, tojásszén
 
zene
Supernem, Run Over Dogs
 
film
Nem vagyok sorozatgyilkos