Filter, Krédli, Rokusch – Tervek az idei évre
Filter, Krédli, Rokusch – Tervek az idei évre
Müllner & Kálmán Content Lab / 2020-02-11 ételital
A 2019-es Made in Pécs-díj Az év vendéglátóhelye kategóriában a Rokusch-hoz került. Ám úgy gondoljuk, hogy a kategória másik két jelöltje, a Filter és a Krédli is kimagaslót nyújtott a tavalyi évben, éppen ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy a három nagyszerű hely milyen újdonságokkal várja vendégeit ebben az évben.   

Rokusch – Hajdú Balázs, Varga Péter

„Amikor megkaptuk a díjat, összeült a csapat, mert őszintén kíváncsiak voltunk arra, hogy ki miben látja a siker titkát” – kezdi Hajdú Balázs, amikor Az év vendéglátóhelye díjról kérdezzük. A listából hirtelen a kínálat sokszínűségét, a vendégbarát hozzáállást és a közösségi környezetet emeljük ki, merthogy ezeket szemmel láthatóan nemcsak a csapat, hanem a vendégek is pont így gondolják. Ez a szemlélet pedig a nyitás után nagyjából egy évvel, tavaly szeptemberre ért be a tekintetben, hogy üzletileg is stabillá vált a működtetés – teszi hozzá Varga Péter, a tulajdonos. Az eredeti célkitűzés az volt, hogy a Rokusch olyan hely legyen, ami bárhol lehetne Koppenhágától Szófiáig, azaz „beszélje” a kávé univerzális nyelvét és adjon közösségi élményt is. Mindketten hangsúlyozzák azonban, hogy a Rokusch karakterét éppen az elhelyezkedése adja, hiszen a nagy belvárosi útvonalaktól távolabb esik, így besétáló vendégek helyett a konkrétabb elhatározással érkezők adják a közönség derékhadát.

Idén a Cracker Jack kávépörkölő mellett természetesen az üzletben is terveznek újdonságokat, izgalmas kóstolókat, amelyek a bor, a tea és a kávé összhangját hivatottak megmutatni, tavaszra pedig piacot szerveznek a hozzájuk is beszállító helyi termelők portékáiból.

Krédli – Schneider Gábor, Balázs Dóra

A pekeskifli bloggal kezdődött, és jelenleg a Krédli kisvendéglőnél tart Schneider Gábor sváb konyha iránti vonzalma, már ami az olvasható, kóstolható részeket illeti. A kapcsolat ennél persze jóval régebbre nyúlik vissza, hiszen a vendéglős nagyszülei svábok voltak, bólyi nagymamája minden nap főzött, szombatonként pedig kisült a pekes kifli. A családi örökségből hobbi, a hobbiból küldetés lett: Schneider Gábor később gyűjteni is kezdte a recepteket, járta a fesztiválokat, falunapokat, de még idősek otthonait is, ahol esély volt újabb családi kincsekre. Grammok, hőfokok és percek persze nem szerepeltek ezekben az elbeszélésekben, ám így is hasznos inspirációnak bizonyultak.

A Krédli alig fél éve nyitott és máris vannak levehetetlen kedvencek, és persze egy életszerű műhelyben adódnak biztonságos megoldások is. A káposztás gőzgombóc omlós tarjával például abszolút favorittá nőtte ki magát, míg mondjuk a sült csirkemell megbízható választásnak is tekinthető, bár hagymalekvárral és zöldfűszeres tönkölybúzával máris egyedibbé válik.

És hogy merre tovább, Krédli? A vendéglősök tervezik a terasz megnyitását, az étlapon további izgalmas tételek szerepeltetését, mint például a mártások és szószok, de némi technológiai fejlesztés mindig jól jön, ahogy akár a csapat bővítése is végiggondolandó ötlet.

Filter + PopUp Piknik – Krómy Kornél

Krómy Kornél kétszeresen is érintett volt az ide Made in Pécs-díj átadón, egyrész a Filter Jegybárral, másrészt a PopUp Piknik egyik főszervezőjeként, ahol az Elevennel, a Mandala étteremmel, a Rokusch-sal, a Soul Kitchennel és DJ Josh.Ka-val arra szövetkeztek, hogy időről-időre valamilyen különleges helyszínen gasztronómiai eseményeket szervezzenek Pécsett és környékén. Törekvésüket Az év rendezvénye díjjal jutalmaztuk.

„Tavaly augusztusban volt egy éve, hogy a Filter megnyitott, de két éve én még azt sem tudtam, hogy újra Pécsett leszek” – kezdi a bartender, aki szerint jobb döntést nem is hozhatott volna, mint a Pécsre való visszaköltözést. A Filter ezúttal a jelölésig jutott, de Kornél szerint az volt a legjobb érzés, hogy tiszta szívből tudott szurkolni a másik két jelöltnek is. 

A Filterben idén várhatóan csúcsra jár a gin tonic-szezon, ahogy az alkoholmentes kínálat is erősödik, hiszen akadnak, akik bárélményt keresnek alkohol nélkül. A tervek között szerepel még a némileg méltatlan sorsba taszított, sóval és citrommal butított tequila komolyabb rangra emelése, ami a Filtert ismerve számos egyedi és különleges kompozíciót hoz majd.

 

súgó
Pécsi Fotóhetek 2020
 
zene
Warriors: DJ Palotai vs. DJ Budai vs. Metha
 
súgó
Mágikus mesék mindenkinek