Viszontlátásra odafönt
Viszontlátásra odafönt
Major Zoltán / 2018-03-28 film
Az első világháború – vagy ahogy akkor nevezték, a Nagy Háború – utolsó napjaiban két férfi, Édouard és Albert sorsa örökre összefonódik.

Őrült parancsnokuk ukáza miatt egy értelmetlen csatában kell részt venniük, melynek során Édouard fél arcát elveszíti, így nem mer a családja elé állni, ezért halottnak akarja nyilváníttatni magát. A kilátástalanságból Albert gondoskodása és saját rajztehetsége vezeti ki: teljesen élethű, a háborús sérüléseket elfedő maszkokat kezd el készíteni magának és más szerencsétlen sorsúnak. A háború után a két barát rájön, hogy hazájuk a hősi halottakat felmagasztalja, a megnyomorodottakat azonban megveti. Ezért úgy döntenek, becsapják a gyászoló családokat, és főként a háborús üzletben meggazdagodott emberektől nagy összegeket csalnak ki soha meg nem épülő emlékművekért.

A Pierre Lemaître-nek közönség- és kritikai sikert hozó könyvéből Albert Dupontel, a franciák népszerű színész-rendezője készített nagyköltségvetésű, különleges látványvilágú és hangulatú filmet, melyben a rendező a forgatókönyv megírása mellett az egyik főszerepet is elvállalta.

Francia dráma, 2017, 110 perc, (16) Rendező: Albert Dupontel. Főszereplők: Nahuel Pérez Biscayart, Albert Dupontel, Laurent Lafitte. Apolló mozi: március 29-től.

lokál
Erdő így még nem ejtett rabul
 
lokál
Tettyei Romok: PVA
 
ételital
Teszteltük: Café Griff