Mit érdemes tudni a pécsi ingatlanpiacról?
Azt tudom mondani, hogy havonta átlagosan 400 ingatlan cserél gazdát Pécsett, főszezonban nagyjából ezer diák keres albérletet. A piacon nagyon sok a felújított panel- és téglalakás, illetve egyre több újépítésű ingatlan jelenik meg. Ez utóbbi trend tovább folytatódik, hiszen rengeteg a folyamatban lévő beruházás. A vevők között egyre kevesebb a befektető, a magáncélú vásárlás esetén pedig jobban elhúzódik a döntéshozás, ilyenkor a vevők talán körültekintőbbek.
Hogyan változnak az árak és a kínálat városrészenként?
Kiadói oldalról pár évvel ezelőtt nagyobb megtérüléssel lehetett számolni, most az a kérdés, hogy tetőztek-e már az árak, vagy csak most fognak. Nagy a választék ingatlanokból, és ez csak tovább nő, ami lefelé nyomja az árakat.
Ha Egyetemvárosban gondolkodik az ember, közvetlenül az orvosi kar mellett, ahol a legkapósabbak a lakások, ott egy felújított, 54 négyzetméteres lakás, ami két főre van kialakítva, 110-120000 forintos havi bérleti díjért adható ki, ez egy évvel ezelőtt még inkább 130-140000 forint volt. Nagyon sokat számítanak az extrák is, mint a légkondicionálás, vagy a mosogatógép, ezeket rendszeresen keresik az érdeklődők. Ha egy kicsit távolodunk az orvosi kartól, akár csak a Petőfi utcáig, ott már 90-110000 forintért lehet hasonló kategóriájú lakást bérelni.
A piacra a közeljövőben belépő új ingatlanok ezeket az árakat lejjebb fogják nyomni, hiszen az érdeklődők elsősorban már most is újépítésű lakásokat keresnek, részben a jelentősen alacsonyabb rezsiköltség miatt. Itt kell kiemelnem, hogy a különböző költségek és aktuális trendek tekintetében a külföldi hallgatók kifejezetten tájékozottak.
Mi jellemző még a nemzetközi hallgatókra?
Az ingatlankiadásban egyértelműen a külföldi hallgatók diktálják a trendeket. Ők jellemzően magasabb áron bérelnek lakásokat, viszont az elvárásaik is magasabbak, és az igényeikkel befolyásolják a tulajdonosok felújítási beruházásait. Többek között ezért lesz egyre több lakásban klíma vagy mosogatógép. Nem szívesen költöznek panellakásba, illetve olyan emeletes házba, ahol nincs lift. Ez is egy olyan kényelmi funkció, ami nekik nagyon számít. Természetesen minden lakástulajdonos norvég vagy német albérlőt szeretne, hiszen kisebb a kulturális különbség, és nagyobb feléjük a bizalom. Ennek ellenére az a tapasztalatom, hogy zömében problémamentes az Európán kívülről érkezőkkel való együttműködés. Szerintem Pécs is ismerkedik még ezzel a helyzettel, de nyilván jót tesz a városnak a sok külföldi hallgató.
A többi egyetemi város albérletpiacáról van tapasztalatod?
Szegedről van némi információm, ami alapján ott is hasonlóan működik a piac, mint Pécsett, de az az érzésem, hogy a pécsi ingatlanpiac jobban pörög. Nekem volt olyan ügyfelem, aki Budapesten adott el egy lakást, amiből tervezett kettőt-hármat venni Pécsen, mert így jobb megtérülést tud elérni, mint Budapesten. A fővárosban elsősorban az Airbnb-szerű rövidtávú kiadással lehet jó eredményeket elérni, de az nagyobb törődést igényel és kevésbé kiszámítható.