Arteria Industrial: A lámpák második élete
Arteria Industrial: A lámpák második élete
Happ Zsuzsa / 2017-02-09 lokál
A pécsi Arteria Industrial személyzete olyan stílust és egyediséget képvisel, amivel az országban kevesen dicsekedhetnek. Munkáikkal nemzetközileg is bátran kiállhatnak – ahogy azt meg is teszik: nemzetközi vizeken innen és túl is hódítanak a kis csapat új életet kapott lámpái és bútorai, és mindeközben közösség is szerveződik a háromfős stáb köré.

„Sokáig Angliában éltem, abból két évet töltöttem Londonban egy költöztető vállalatnál, és nagyon sok loft jellegű és ipari stílusú helyen jártam. Amikor hazaköltöztünk a párommal, kitaláltuk, hogy ilyen stílusban szeretnénk mi is az apartmanunkat berendezni. Addig gyűjtöttük a dolgokat, amíg már túlságosan sok nem lett belőle. Akkor elkezdtük azokat eladogatni, és láttuk, hogy ez működik” – így vált üzletté a projekt 2015 júniusában, ahogyan Szabó Ákos ügyvezető emlékszik a kezdetekre. Ákos, és a vállalkozás jobbkeze, Molnár „Hagyma” Viktor ma már főállásként működtetik és fejlesztik az Arteria-t. „Tavaly nyáron volt egy nagy projekt, aminek a befejezéséhez kellett egy ember, ez voltam én. Aztán az lett a vége, hogy itt ragadtam” – mondja Viktor. A marketingműveletekért Kóger Sára felel, aki a háttérből nagy erőkkel tolja a projektet előre, egyre komolyabb sikerek mentén.

Legtöbbet lámpákból, fotelekből és székekből adnak el. „Az angol, illetve a holland és a francia régióban a retrót egészen máshogyan élték meg, ezért rajonganak érte. Nálunk meg ez a stílus itt van, könnyű hozzájutni. A legtöbbet eddig Angliába adtunk el, de egyre több a tengerentúli értékesítésünk is. Nemrégiben volt egy taiwani megrendelésünk, és most dolgozunk a második amerikai szállítmányon. Kb. 95%-ban külföldre értékesítünk, Magyarországról elég kevés a vásárlás, bár az utóbbi egy-két hónapban növekedni látszik” – foglalja össze a tendenciákat Ákos.

Az Arteria team legutóbbi munkáit egy rövidesen nyíló pécsi étteremben is láthatjuk majd, és garantáltan fel fogjuk ismerni azokat. „Nagyon lényeges, hogy mi nem felújítunk dolgokat, nem restaurálunk, hanem megszépítjük őket” – fogalmazza meg Viktor. Például a lámpák külsejét megtartják eredeti állapotukban, az elektronikai részeket pedig kicserélik.

Kreativitásuk szakmai körökben is feltűnést keltett, Ákos és társai meglepődve értesültek a Super Channel jelöléséről. „Nagyon büszkék vagyunk a Highlights of Hungary jelölésére. Február elején derül ki, hogy sikerül-e az első tízbe bejutnunk, de már maga a jelölés is komoly elismerés.”

Az Arteria a hasonló ízléssel bírók közösségét is szervezi, a műhely megnyitója is ehhez kapcsolódó esemény volt, motorokkal, autókkal és street fooddal. „Szerettük volna a műhelynyitót összehozni egy független rendezvénnyel, ami nem kimondottan autós-, motoros- vagy veteránutós találkozó, hanem egyszerűen olyan emberek találkozója, akik rajonganak ezekért a dolgokért” – mondja Viktor a kezdeményezésről, Ákos pedig már a folytatásról beszél: „Tavasszal hasonló motoros-autós megőrülést szervezünk, minél több emberrel és hamburgerrel.”

zene
Zsolnay Piknik – koncertek
 
film
Rocketman
 
zene
Év végi pörgés