(Korábban történt: Előd régi iskolatársaival találkozott egy hideg februári estén a Nappaliban, ahonnan leosontak a Pécs alatti pincerendszerbe. Előd elkalandozott a többiektől és furcsa helyre keveredett, ahol titokzatos erő ragadta el. Kötéssel a fején tért magához az uránvárosi SZTK várótermében. Csak egy képeslapot talált a kabátzsebében egy ötjegyű telefonszámmal és egy régi kétforintossal. Már éppen hívni akarta a számot, amikor észrevett egy barátságosan integető fiatal lányt, akivel megismerkedett és elkísérte az Olympia étterembe, ahol titokzatos idegen lépett oda hozzájuk...)

- Menj csak előre Emma, remélem, mielőbb viszontlátlak! – búcsúzott el Előd. Maradnia kellett, hátha magyarázatra lel.

- Gyere később a Torony Klubba! Tuti lesz valami, ezek sose bírnak magukkal. Szia! – köszönt el Emma és a színészek után eredt. Amint beérte őket, még visszanézett Elődre, aki ekkor már az idegennel beszélt.

- Maga kinek gondol engem? – kérdezte Előd.

- Gondollak? Jaj, Öcsém! – mondta az idegen, aki ránézésre késő ötvenes, jó fizikumú, szürkülő, de dús hajú, szakállas férfi volt. Előd soha nem látta még, valahonnan mégis ismerősnek tűnt.

 - Helyes lány, én is kiszúrtam bent a váróban. Te meg feltámadsz, és azonnal kávézni mész vele. Gondolom ő fizetett, ha nálad csak 2 forint van. Hehe! – bizalmaskodott az idegen. 

- Honnan tud erről? Mi történt velem? Hol vannak a cuccaim? – sorolta a kérdéseket feldúltan Előd.

- Haszontalanok itt azok! A térerő ismeretlen, a kulcsod semmit nem nyit, a papírjaid műanyagból vannak, a lóvéd nagy címletű játékpénz. Körülnéztél már, Öcsém? Feltűnik valami szokatlan? Itt vagyunk az Olympiában, ez a hely már bútorbolt ott, ahonnan te érkeztél. Figyelj, szerintem üljünk le egy jó Szalonra, mesélek kicsit!

- De még azt sem tudom ki maga, engem folyton Öcsémnek szólít, most hívjam Bátyámnak?  

- Tegezz nyugodtan és hívj Huba bának! Két Szalon lesz Főúr! – vakkantott a pincérre Huba bá, majd leült és folytatta. - Elmondok egy történetet. Volt egy gyerek, hívjuk Hubának, ötvennyolcban született Pécsett, Anya tanárnő, Apa mérnök, és egy bátyja volt, János. A szülők a hetvenes években elváltak, Huba Apával disszidált Amerikába, János és Anya itthon maradtak, kettétört a család. Búcsúzáskor Anya egy kulcsot adott Hubának, azt mondta, hogy itthon várja egy láda, csak ez a kulcs nyitja, semmi más, térjen haza és nyissák ki együtt, felbecsülhetetlen értéket rejt.

- Akkor mi ezek szerint...ezt a történetet én...– hebegte Előd, de megszédült, és a fejét is fájlalta. A kötéséhez nyúlt és felszisszent. 

- Sajnos történt veled egy kis baleset az utazás során. Azt hittem tovább fog hatni a bódítás, de te kemény gyerek vagy, Öcsém! Hasonlítasz apádra, legalábbis amennyire emlékszem rá, mert már régen nem láttam – mondta Huba bá.

- Most mit keresel itt, és engem miért kevertél ebbe bele? Egyáltalán hogyan kerültünk ide? – záporoztak Előd kérdései.

- Az a láda, amiről meséltem, 1988-ban megsemmisült, amikor leégett a makári pincétek. Te erre alig emlékezhetsz. Én tényleg haza akartam jönni, de egy darabig a munkám nem engedett, egy kutatólaborban dolgoztam Langleyben, utána meg már késő volt, Anyával sem találkoztam többet. De most, hogy együtt visszatértünk ide, még mindent jóvá tehetek a segítségeddel. Most biztos haragszol rám, de ezen túl kell tenned magad, feltéve, ha nem akarsz teljesen új életet kezdeni itt. Pedig az is érdekes lehet, tudni előre, hogy hová tart a világ – mondta Huba bá.

- Mire akarsz rávenni? – kérdezte dühösen Előd.

- Hubaként kellene hazatérned. Beállítani a családodhoz és eljátszani engem, aztán felnyitni a ládát. Ne aggódj, alaposan felkészítelek, már mindent kigondoltam – válaszolta Huba bá.

Mit tegyen Előd?