Bringás Maffia
Bringás Maffia
Papp András / 2016-02-10 lokál
Tavaly év végén alakult meg a Pécs Bike Maffia azzal a céllal, hogy hátrányos helyzetű családoknak főzzenek havonta, és az elkészült ételeket biciklivel szállítsák ki a legrászorultabbaknak. A vadiúj civil kezdeményezésről Knyihár Évával beszélgettünk.

A Nevelők Háza Egyesület - Baranya Megyei Önkéntes Centrum és partnerszervezeteinek áldásos tevékenységéből született meg a Pécs Bike Maffia. Mintaként a fővárosban működő Budapest Bike Maffia szolgált, ami már 2011 óta működik. „Egyik rendezvényünkre elhívtuk Havasi Zoltánt, a Budapest Bike Maffia vezetőjét, aki nagyon hamar meggyőzött minket arról, hogy nem kell túldimenzionálni ezt a dolgot, egyszerűen csak neki kell állni főzni, és megszervezni, hogy az elkészült étel bringások segítségével eljusson a rászorulókhoz” – vág bele Éva a PBM sztorijába. „November 7-én meg is rendeztük a Pécs Bike Maffia Startot, melynek keretében 60-80 adag babgulyást főztünk, és bicajosokkal kiszállítottuk 10-12 hátrányos helyzetű családnak. Az első akciónk rendkívül sikeres volt.” A rászoruló családok listáját a területi szociális irodákkal együttműködve állították össze, a bringásokat pedig ifj. Nedjalkov Iván toborozta.

A PBM második főzése december 5-én volt, ekkor 120 adag ételt főztek, plusz a gyerekeknek nagyon szép Mikulás-csomagot is összeállítottak. „Ez az alkalom is nagyon jól sikerült, és felvetődött, hogy mi lenne, ha karácsonykor is főznénk. Ekkor született meg az az ötlet, hogy ne mi főzzünk, hanem kérjük meg a pécsi éttermeket, hogy 1-1- családnak főzzenek valamilyen ünnepi ételt. Két nap alatt kiderült, hogy az éttermek nagyon fogékonyak voltak az ötletünkre, segítségükkel több mint 70 család karácsonyát tudtuk szebbé tenni.”

Legutóbb január 16-án tartottak közösségi főzést, amire egy húsfeldolgozó cégtől 20 kiló csirkehúst kaptak.

A PBM természetesen nem áll le a jótékonykodással. „ Idén körbefőzzük és újrafűszerezzük a várost! A tervek szerint minden alkalommal más városrészben, mindig más civil szervezettel főzünk közösen. Februárban a patacsi városrészbe megyünk a Fogd a Kezem Alapítvánnyal, márciusban a Kóstoldában fogunk főzni a meszesi városrészben, áprilisban pedig a Civil Közösségek Házának kertjében külföldi hallgatókkal karöltve egy kis gasztropikniket szervezünk nemzetközi ételekkel.”

zene
Káptalan Kert: start!
 
lokál
Törzshely: Beck Zaza – Szenes Klub
 
film
A játszma