Pécs gyerekkora 
Pécs gyerekkora 
Gellai Gergő / 2020-05-19 lokál
Kedves örök gyerekek! Tudtátok, hogy nem csak az embereknek, a fáknak és a vietnámi csüngőhasú malacoknak van gyerekkora, hanem a városoknak is? Üljetek ide szépen, elmeséljük nektek, hogyan cseperedett fel Pécs. Azaz mi.

Szülőházunk csodaszép környéken állt. Nem is túl meleg, nem is túl hideg, nem is túl forgalmas, nem is túl félreeső. A Mecsek nevű erős, de puha bölcső ringatott minket, hideg téli estéken langyos mediterrán fuvallatot lehelve a takarónk alá, forró nyári nappalokon hűvös, kristálytiszta karsztvizet csepegtetve a kicsi szánkba.

Családfánk régi-régi időkre nyúlik vissza, fehér köpenyes, szemüveges tudósbácsik szerint a Mecsek barlangjaiban már 60 ezer évvel ezelőtt is kergették egymást őseink a tűz körül. Nem véletlen, hogy most is a kultúránkról vagyunk híresek, menő felmenőink állítólag már akkor is nagyon jól nevelten viselkedtek, artikulálatlan üvöltés, vagy hangosabb csámcsogás csak nagyon ritkán szűrődött ki zöldövezeti családi barlangjuk rendezett száján.

Könnyű és természetes szülés útján, Sopianae néven jöttünk a világra az első században. Római származású nagyszüleinkkel kapcsolatban azt a legfontosabb tudni, hogy annyira szerettek mindenfélét elásni a föld alá, hogy még mostanában is gyakran előkerülnek a holmijaik építkezések földmunkái során.

Az ásások utáni gondos, szakszerű kézmosásra viszont már a koronavírus-járvány előtt két évezreddel is kínosan ügyeltek, fürdővizük eredeti antik vízvezetéken keresztül érkezett.

Viszonylag átlagos kisgyermekkorunk volt, játszani mindig is nagyon imádtunk. Első játszóterezéseink alkalmával rögtön öt tornyot is építettünk, emiatt sváb játszótársaink Fünfkirchen, latin pajtásaink pedig gyakran Quinque Eclesiensis néven kiáltottak nekünk focizás közben, ha a labdát felénk passzolták.

Vallásos, katolikus közegben cseperedtünk fel. Ami mondjuk annak a fényében nem is csoda, hogy a keresztelőnket személyesen Szent István király intézte 1009-ben.

A sulival szerencsére sosem volt bajunk, mindig is jól fogott az agyunk, ezért 1367-ben rögtön az egyetemre iratkoztunk be, amire azóta is annyira büszkék vagyunk, hogy ezt az évszámot még ma is pólókra és pulcsikra nyomtatjuk és abban járunk boltba, futni, meg konditerembe.

Már fiatalon eldőlt, hogy nem a természettudományok, hanem inkább a humán területek felé kell vennünk az irányt. Ennek oka talán az lehet, hogy nem Newton almái, hanem Janus Pannonius mandulafája alatt ülve esett a fejünkre a pályaválasztás nehézsége.

Iskolás éveink egész jól alakultak, viszonylag menőnek számítottunk a környéken. Egyszer azonban egy jóval erősebb török fiú került az osztályba, aki nem akart bejárós lenni, ezért 150 évre beköltözött hozzánk. Akkoriban voltak lökdösődések közöttünk, de szerencsére most már tök jóban vagyunk, az itt hagyott dolgaira is vigyázunk, némelyik ma is központi helyen van és szépen kivilágítjuk éjszakára.

Tinédzser éveinkben elég nagy volt bennünk a függetlenedési vágy, de 1780-ban a Mária Terézia nevű nevelőnőnktől szerencsére elég nagy szabadságot kaptunk. Lázadó korszakunkban a sulit félbehagyva fizikai munkákban is kipróbáltunk magunkat, a kerámia-, az orgona-, és a pezsgőkészítés is egészen jól ment.

A 20. században sajnos több nagy balhéba is belekeveredtünk, emiatt értelmiségi karrierünk egy időre kisiklott, bányászként voltunk kénytelenek elhelyezkedni. Ugyanakkor azért gyarapodtunk is, Kertünk és Uránunk is lett, amik szépen nőttek, növögettek. Meg egy új tornyunk is épült a régi öt mellé, szóval ez így már hat. Ez a hatodik nem túl szép, viszont olyan magas, hogy osztálykirándulásokra jönnek hozzánk miatta évtizedek óta jó messziről. Lent jegyet vesznek, a liftben félnek, fent meg először sikoltoznak és összefújja a hajukat a szél, aztán jégkrémet esznek, vagy gesztenyepürét és az egészre emlékezni fognak még felnőtt korukban is. Szóval, mi szeretjük.

Manapság a legfontosabb számunkra az egyetem, de mellette imádjuk az életet, a művészeteket és a jó borokat. Képzeljétek, több mint száz zenekarunk van, amikkel fellépünk minden januárban a Made in Pécs Fesztiválon.

Jelenleg nagyjából itt tartunk. Most így a karanténban a jövő egy kicsit nyomasztónak tűnik, de azért próbáljuk feltalálni magunkat. Ülünk a barlangjainkban, kovászos kenyeret sütünk, tervezgetünk és nagyjából úgy beszélünk egymással, ahogy őseink 60 ezer évvel ezelőtt a Mecsek barlangjaiban a tűz mellett. Jó lenne egy kicsit jobbnak lenni, hogy a mi utódaink is olyan hálásan gondoljanak ránk, ahogy mi az elődeinkre.

(Májusi kiadásunkban a gyereknap apropóján kizárólag gyerekrajzok jelentek meg. Ezt a képet Fülöp Emili Gréta készítette.)

ételital
Fesztiválkaják
 
súgó
Tánctalálkozó
 
lokál
A repülőgépgyár visszahozta: Pécsett is vannak lehetőségek