Példaképp 1. – A gazdaságban is vannak példaképek
Példaképp 1. – A gazdaságban is vannak példaképek
/ 2017-04-13 lokál
A magyar fiatalok vállalkozási kedve messze elmarad az európai uniós átlagtól. Ez lenne a rossz hír, viszont nem valószínű, hogy az ötletek hiánya az okok között van. A többi kihívás pedig egy kis segítséggel áthidalható. Szerencsére sok jó példát találunk: a Made in Pécs hasábjain is gyakran találkozni olyan helyiekkel, akik nem féltek belevágni, és végig vinni az elképzeléseiket. Sorozatunkban olyan cégek, fiatal vállalkozók is bemutatkoznak, akik a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve könnyebben boldogulnak.

Rabb Szabolcs, a kamara ősszel kinevezett új titkára szerint sokan a külföldi diákokban és az egyetemben látják a város fejlődésének egyetlen zálogát és hajlamosak elfelejteni, hogy ez csak az egyik lába lehet a helyi gazdaságnak. „A külföldi diákok 6-7 milliárd forintot is elköltenek évente Pécsen. Ez jó, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a kamarai tagok között is sok olyan baranyai – több száz főt foglalkoztató – vállalkozás van, amelyeknek az éves árbevétele önmagában meghaladja a 7 milliárd forintot, ezzel együtt a helyi adóbevételekhez is jelentősen hozzájárulnak, családok százainak megélhetéséért felelnek" – mondja a szakember. Úgy látja, hogy gazdaságközpontú egyetemre és nem egyetemközpontú gazdaságra van szükség. De leginkább jó egyensúlyra. A titkár szerint arról is szinte ezoterikus viták folynak, hogy új, nagybefektetők kellenek Pécsre vagy a helyi vállalkozásokat kellene erősíteni? „Mindkettőre szükség van. Egymással párhuzamos, együtt működő jövőképekre és ezzel együtt több fiatal vállalkozóra van szükség. Akik itt látják a családjaik és vállalkozásiak jövőjét. Szerencsére erre vonatkozóan vannak jó példák, akiktől tanulni lehet. A város természeti, kulturális adottságai mellett érdemes azt is észben tartani, hogy a gazdaságban is vannak példaképek. Ráadásul van egy csomó 30-40 év körüli vállalkozó, akiknek a tudásából nem csak a fiatalabbak, de a tanulásra nyitott idősebb cégvezetők is profitálhatnak" – teszi hozzá Rabb Szabolcs.

A tudásátadásra irányuló kamarai programok közül a KKV Akadémiát emeli ki a szakember, ami egy képzési és tanácsadási rendszer lesz a megyében és a dél-dunántúli régióban működő kis és középvállalkozások számára. A versenyképességük javítása, a működésük és fejlődésük támogatása érdekében elméleti és gyakorlati ismereteket sajátíthatnak majd el. A különböző szintek, különböző mélységig nyújtanak praktikus tudást. „Vannak olyan vállalkozók, akiknek már az is nagy segítség, hogy valaki elmagyarázza nekik, hogyan kell egy mérleget értelmezni. Erre egy egynapos ingyenes alkalom is elegendő. Magasabb szinteken pedig már coachingot találunk, és például olyasmit is meg lehet tanulni, hogy hogyan kell egy innovatív terméket kitalálni, a piacra bevezetni. Ezeket a képzéseket szakemberek tartják, akik saját, a témában szerzett tapasztalatukat bocsájtják a résztvevők rendelkezésére."

Egy másik – részben kamarai – kezdeményezéssel, illetve a program kedvezményezettjeivel már a Made in Pécs is többször foglalkozott. A 2013-ban útjára bocsájtott Önindító program olyanoknak nyújtott segítséget, mint Gajcsi Blanka (ötvös), Steiner Lídia (illusztrátor), L. Molnár Edit (író) vagy a vintage bútorokkal, berendezési tárgyakkal foglalkozó Arteria Industrial. Persze ez csak néhány az elmúlt években alaposan meggyarapodott névsorból.

(Vállalkozásfejlesztéssel, szakképzéssel, pályaválasztással, innovációval, kreatív iparral a város és a régió gazdaságával kapcsolatban még több információt találsz a pbkik.hu és a pecsgazdasaga.hu oldalakon, valamint a havonta megjelenő, ingyenes Dél-Dunántúli Gazdaság című magazinban is.)

(X)

(A cikkben szereplő kép Kling Hildegund munkája.)

zene
Extrawelt
 
zene
Punnany Massif
 
súgó
Vidáman a „komolyzenéről”