A szerteágazó tevékenységű Apolló Kulturális Egyesület megalapításáig és vezetéséig egy Fejér megyei faluból vezetett az út. „Falusi gyerek vagyok, a szülőfalum Alap, innen is van a plusz nevem, az Alapi. Meghatározó volt számomra, hogy ott nőttem fel. Onnan mentem Sárbogárdra egy olyan gimnáziumba, ahol a dráma fontos volt, a színjáték szeretete pedig később is megmaradt. Amikor Pécsre jöttem egyetemre, kapcsolatba kerültem a Janus Egyetemi Színházzal és a Bóbita Bábszínházzal. Később megalapítottuk az Apolló Kulturális Egyesületet és mondhatni, jött minden magától. A színház mindvégig része volt a pályámnak, ez adta mindig a lelki, érzelmi feltöltődést. Az első előadás, amit rendeztem egyetemistaként, A helység kalapácsa volt, amikor pedig végzett tanárként dolgozni kezdtem a Kodály Zoltán Gimnáziumban, ott is felkértek, hogy csináljak előadást. Az első színjátszó csoportomból aztán nagyon sokan színészek és drámatanárok lettek”.
Zoli történelemtanárnak tanult, mellette pedig a színház volt a választott szakja. Ezt fejelte meg budapesti képzésekkel a Magyar Drámapedagógiai Társaságnál és a Színművészeti Egyetemen, kiegészítve gazdasági és projektmenedzseri tanulmányokkal. „Mindig jelen volt az életemben az a kettősség, hogy alkotóként és szervezőként is működtem. Például már a gimiben csináltunk iskolabüfét és sulirádiót is. Úgyhogy talán ez egy furcsaság bennem, hogy nem csak az egyik oldalon mozgok, hanem a művészet mellett az intézmények működtetése is közel áll hozzám”. Felsorolni is nehéz, hogy mi mindennel foglalkozik jelenleg. „Az Apolló Kulturális Egyesület nonprofit szervezetként működteti az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskolát és az Escargo Hajója színházat, ennek az egyesületnek az elnöki munkáit végzem. A Pécsi Nemzeti Színházban drámatanárként dolgozom, a PNSZ színházi nevelési programjáért vagyok felelős, ott is előadásokat rendezek. Ebben az évadban elsőként az Ö.K. Ö. R., azaz Összes K.Ö.telező R.öviden színpadra állításával kezdtünk. Az Escargo Hajója színeiben pedig nagyon sok projektet vezényelünk le, amik mind a kultúrához kapcsolódnak. Gyártottunk már műsorokat az M5-nek, a Felsőst, aztán később az Alsóst, azoknak főszerkesztője, az Alsósnak rendezője is voltam”. Zoli a munkái mellett ma már csak az Eck Imre Iskolában tanít, de a rendezést színházban és filmen is viszi tovább. „Október legelején volt a bemutatója a Viszlek magammal című darabnak, amit a Marosvásárhelyi Ifjúsági Színházban rendeztem, és december 16-án az Apolló moziban volt az első filmem bemutatója, aminek az a címe, hogy #apa#anya#én. Ez a film a kapunyitási és a kapuzárási pánikról szól, a szülők kapuzárási pánikját ütköztetve a gyerekek kapunyitási pánikjával. Egy karácsonyi vacsora alkalmával ez a két dimenzió otthon találkozik, és ezt a nagyon egyszerű és nagyon érdekes szituációt, abszurd helyzetet mutatjuk meg”.
Mi pécsiek pedig abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Zoli a távolabbi munkái után is ide tér haza. „Szeretek átadni az embereknek valamit, amin elgondolkodnak és bár továbbmennek, közben egy kicsit átértelmeződik az adott jelenük. Nagyon jó, amikor olyat tudunk adni, ami az adott pillanatot kicsit átértelmezi és kérdést fogalmaznak meg maguknak a jelenükről vagy a jövőjükről. Szeretném, hogy ez minél gyakrabban megtörténjen. A munkáink jelentős része sajnos nem Pécshez köthető. Például ha megnézzük, hogy mennyi előadást játszik Pécsen az Escargo Hajója társulat, akkor azt látjuk, hogy mindössze az összes előadás körülbelül tíz-húsz százaléka. Csendesen próbálok ezen változtatni azzal, hogy itt végzem a munkámat a kultúráért”.