Portré: Lánczos Benkő Tímea
Portré: Lánczos Benkő Tímea
Happ Zsuzsa / 2018-03-26 lokál
Lánczos Benkő Tímea stílustanácsadó, vagy ha úgy jobban tetszik, stylist. Azon dolgozik, hogy a mindennapjainknak része legyen az öltözködésünkre, a stílusunkra fordított figyelem. Ha szeretnéd, átnézi veled a gardróbodat, és ruhaüzletekbe vagy akár second hand boltokba is elkísér, és közben kicsit megváltoztatja az életedet.

Tímea igazából mindig is stílustanácsadó akart lenni, csak sokáig még ő maga sem tudott róla. „Édesanyámnak volt három ruházati boltja a városban, nyolcéves korom óta jártam vele árut beszerezni. A nagymamám pedig mindig varratott magának ruhát, ha bálba készült. Azt gondolom, van egy ilyen vénám anyai ágról, a megjelenés mindig fontos volt a családban a nők számára. Az én húszas éveimben viszont nehéz lett volna ezzel mit kezdeni. Tizenöt évvel ezelőtt létezett már a stylist szakma itthon, de még gyerekcipőben járt. Nem is tudtam volna pontosan meghatározni, hogy én stylist akarok lenni. Idegenforgalmi közgazdásznak tanultam és amikor negyedéves főiskolás voltam, Angliába mentem gyakorlatra. Végül aztán öt évig maradtam külföldön, négy évig Angliában, egy évig Madridban. A második évtől elkezdtem egy ruházati boltban dolgozni, ahol egy idő után személyi stylist lettem. Amikor hazaköltöztem, nagy kérdőjel volt bennem, hogy mihez kezdjek. Korábban már hallottam egy budapesti lányról, aki ilyesmivel foglalkozott, akkor ámulattal néztem: jé, hát én is ezt szeretném csinálni! Mégis évek teltek el, mire elindultam, nagyon sok önismereti munka eredménye, hogy bele mertem vágni. 2011-ben alapítottam a saját vállalkozásomat, az első terhességem idején. Sokkal előbb megvolt a cél, a vágy, azt valósítottam meg. ”

A kezdetek óta 7 év telt el, de a lelkesedése változatlan. „Nekem ugyanolyan öröm, ha Oravecz Nóra jelentkezik be közös vásárlásra, mint ha a szomszédasszony. Mindig nagyon örülök, ha valakinek a gondolkodásában új nézőpontot tudok mutatni. Azt vallom, hogy a ruhákat sokkal szabadabban, bátrabban kell viselni, vegyük fel másképp, mint mások. A kreativitás utakat mozgat meg, bármiben is nyilvánul meg. Az öltözködéssel pont ezt kellene elérni, hogy már reggelente kreatívak legyünk. Hiszem, hogy ha úgy indul a reggel, hogy ebben kreatívak vagyunk, akkor az pozitív hatással lesz a napunkra.”

Stílustanácsadóként nem trendekből dolgozik, hanem az egyéniségre koncentrál. „Abban hiszek leginkább, hogy a ruha csak egy dolog, az öltözködéssel próbálom a nők önbizalmát növelni. Az a célom, hogy reális énképet kapjanak a segítségemmel. Ma a média elferdíti az énképünket. A társadalom, a félelmeink gátat szabnak annak, hogy azt és úgy vegyük fel, amire igazán vágyunk. Én azért küzdök, hogy minél több ember megtegye. Nem véletlen, hogy gyakran akkor hívnak engem az ügyfelek, amikor van az életükben valamilyen változás.”

Tímea szerint senkinek nincs szüksége végtelen számú ruhára, a lényeg a ruhatár összeállításában rejlik. „Azt vallom, hogy nem kell sok ruha, csak azok legyenek jól összepárosíthatók. A fast fashion márkákkal tönkretesszük a bolygót, próbálom felemelni a hangom ez ellen. Nézzünk néha mögé ezeknek a márkáknak, hogy ki gyártja például azt a ruhát Bangladesben, három dollárért, étlen-szomjan. És nem biztos, hogy nekünk tényleg kell az a hatvankettedik pulóver. Az ideális ruhatár mérete mindenkinél változó. Az sem jó, ha túl kevés ruhát akarunk erőltetni, de a halmozás sem. Most nagyon divatos a kapszula gardrób irányzata, ami 37 ruhát jelent, azzal nem tudok azonosulni. Az alapdarabokból álló ruhatárral meg az a problémám, hogy ha mindenkinek az lenne, akkor mindenki ugyanúgy nézne ki. Ezek az irányzatok mind szabályok, én pedig az egyéniséget szeretném inkább mindenkiben erősíteni. “

Amikor ügyféllel vásárol, akkor is ezt tartja szem előtt. „Vásárlás előtt átbeszéljük az illető élethelyzetét és hogy milyen stílust szeretne képviselni, ezeket tartom a legfontosabbnak. A vásárláskor komfortzónát feszegetek: csakazértis olyat emelek le az állványról, amit ő sosem próbálna fel. Onnantól a továbbiak azon múlnak, hogy ő hogyan fogadja ezt. Ha jól fogadja, akkor még tovább megyünk, ha nem, akkor óvatosabb leszek. Van, akinél kapukat lehet kinyitni, van, akinél csak egy pici ablakot.”

Úgy érzi, fontos feladata a jövő generációinak terelgetése. „Nyáron csinálok tábort gyerekeknek, ez szívügyem. Az az Instagram-világ, amiben ők felnőnek, nagyon kemény dolog. Látom a 10-12 éves lányokon, hogy ebben el tudnának veszni. Nagyon sok a dolgunk: a nőiségüket, a pozitív testképüket formálni. A táborban rajzolunk, festünk, szabunk, varrunk, fotózkodunk.”

Tímea közösségi oldalán nagy a forgalom, inspirálni igyekszik a követőit, de arra is figyelmet fordít, hogy ne csak az online térben találkozzanak. Legutóbb tavaly év végén szervezett találkozót, ahol más szakemberekkel közösen várta az érdeklődőket beszélgetéssel, ismerkedéssel és finom falatokkal. A jövőben pedig szeretne minél több helyszínen rendelkezésre állni a stílusukat keresők számára.

film
Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy
 
film
Meztelen Juliet
 
lokál
FesztiválszezON