Szent Kávé Rajzszakkör
Szent Kávé Rajzszakkör
Happ Zsuzsa / 2016-06-03 lokál
Mi történik akkor, ha két pécsi tervezőgrafikus hallgató beül egy bárba kávézni? Nos, máshol talán semmi, de Pécsen, a Nappaliban egy ilyen alkalommal alakult meg a Szent Kávé Rajzszakkör. A lányok, Biacsics Renáta (Renya) és Csató Csenge a törzshelyükön meséltek magukról és a munkáikról.

„Csenge Erasmuson volt Angliában, és amikor tavaly januárban hazajött, ajándékba hozott ilyen kis négyzet alakú füzeteket, és beültünk a Nappaliba kávézni. Nekiálltunk rajzolgatni az új füzetekbe és tök jól éreztük magunkat, itt voltunk órákig” – mesélte Renya. Csenge a rajzolás közben kapucsínót ivott, Renya kávét, ráadásul ő akkoriban sokat foglalkozott keresztény jelképekkel, így jutott eszükbe a Szent Kávé Rajzszakkör elnevezés. Ezután kitalálták, hogy a rajzokat összegyűjtik, és csinálnak nekik egy Facebook-oldalt, amit azóta nagyon gyorsan megszerettek az emberek.

Sokféle visszajelzést kapnak a rajzokra, ismeretlenektől Facebookon, és persze élőben a pécsiektől is. „Zsófi, a Nappali pultosa mondta, hogy akkor vagy igazán pécsi, ha már szerepeltél egy Szent Kávé rajzon” – mondta Renya. „Adrián, egy másik barátunk pedig azt mondta, hogy ha a társaságunkba keveredik, akkor egy idő után elkezd a mi agyunkkal gondolkodni. Szerintünk az emberek nagyon szeretik, amikor találkoznak a saját élethelyzeteikkel egy rajzon, és bele tudják képzelni magukat. Illetve akik szerepelnek a rajzokon, azoknak ez öt perc hírnév. Volt, aki már követelte, hogy róla is legyen rajz” – tette hozzá Csenge.

Bár a projekt spontán indult, a jókedv és az alkotás öröme hozta létre, ma már több megrendelést is magukénak tudhatnak a lányok a Szent Kávé által. „Elsősorban a saját szórakoztatásunkra találtuk ki az egészet, nem is gondoltuk komolyan, így koncepciója sem volt a rajzoknak. Idővel alakult ki aztán, hogy főként a beszélgetésekből elkapott, vicces megjegyzéseket illusztráljuk. Azóta már egyre több munkát is szerzünk ezzel. Először felkértek bennünket a Létra bár falainak a kifestésére, nemrégiben egy budapesti pizzériának készítettünk terveket, most pedig egy szakácsblog arculatán dolgozunk. Egy pécsi ruhamárka, a Pöttyös Macska alapítója is vett tőlünk rajzokat, amik megjelennek pólókon és táskákon is” – összegezték a lányok legfrissebb sikereiket.

„Az Ukmukfukk Zinefeszten megjelentünk a saját munkáinkból egy válogatással, Best of Kávégép címmel, és több másik zine-be is meghívtak bennünket külön-külön és együtt is. Több közös kiállításunk is volt már” – mondták, és egy nagyon fontos következő kiállításra hívták fel figyelmünket: szeptemberben éppen törzshelyükön, a Nappaliban mutatják be a Szent Kávé Rajzszakkör eddigi termését.

 

zene
Világsztár is érkezik – ezek a legjobb őszi programok Pécsett!
 
ételital
Baileys Strawberries & Cream
 
ételital
Teszteltük: 19 Bar & Shop