Kurdi Józsefet elsősorban a sportszerető közönség ismeri. Ő a PMFC fotósa, de a magyar labdarúgó válogatott mérkőzéseit is dokumentálja, emellett remek képeket készített a Tour de Hongrie pécsi szakaszairól, a diákolimpiákról, és úgy általánosságban elmondható róla, hogy gyakran megfordul a város és a megye sportpályáin, sportcsarnokaiban. Ám azt kevesen tudják róla, hogy a fő foglalkozása ács.
József pályaválasztásában a családi hagyomány döntött. „A nagypapám ács volt, és amikor pályaválasztásra került sor, anyukám megkérdezte, nem választanám-e az ács szakmát, mert a papám nagyon szeretné, ha valaki tovább vinné ezt az örökséget, ráadásul a tanulmányaim alatt bármiben tudna segíteni. Mivel fogalmam sem volt arról, hogy melyik szakma micsoda, ezért rábólintottam”. József azóta is a szakmájában dolgozik, napi 8 órában tetőket épít és javít. Munkájában még mindig megtalálja a csodálni valót. „A tető adja meg egy háznak a szépségét, az igazi formáját. Az épületen a tető a korona, szeretem összedolgozni, összerakni az apró részleteit.”
A fotózás közel 10 évvel ezelőtt jött be az életébe. „Mindig is focirajongó voltam, és szerettem volna jó sportfotókat készíteni. Igazándiból akkor álltam neki fényképezni, amikor a PMFC labdarúgócsapatát visszasorolták Megye I-be, ugyanis nem volt a csapatnak fotósa, ezért megkérdezték, hogy vállalom-e, vállaltam, és azóta csinálom.” József a PMFC meccsein kívül a legtöbb válogatott mérkőzésen is ott van, és természetesen a megye labdarúgópályáin is rendszeresen felbukkan. Adja magát a kérdés, hogy fotózás közben lehet élvezni a meccseket? „Sokan azt gondolják, hogy a pálya széléről sokkal több mindent látok, mint a szurkolók a tribünről, de ez nem így van. Én egy objektíven keresztül nézem a meccset, ezért elég szűk látóköröm van. Nagy élmény a pálya mellől fotózni, de nem ugyanazt látom, mint amit a nézők a stadion bármely pontjáról.” Legnagyobb fotós élménye egy válogatott mérkőzéshez köthető. „Elutaztam a válogatottal Bulgáriába, és azon a meccsen jutott ki a csapat az Eb-re. Nagy élmény volt fotózni ezt a történelmi összecsapást, ráadásul a derbi végén Dibusz Dénes odaadta nekem azt a nadrágját, amiben védett. Ezt a ruhadarabot azóta is nagy becsben tartom.”
A napi nyolc óra meló mellett nem lehet könnyű összeegyeztetni a fotózások időpontját. „A két munka közül természetesen az ács szakmáé az elsőbbség. Szerencsére a kollégáim elég rugalmasak, és ha beesik valami fotós munka, megoldják nélkülem az aznapi penzumot.”
József azt mondja, hogy hivatásának az ács szakmát tekinti, szenvedélyének pedig a fotózást. Bár hozzáteszi: „Ha meg lehetne élni a fotózásból, akkor csak azt csinálnám. De valószínűbb az, hogy amíg élek, az ács szakma marad az első helyen.”