Vitéz László otthonra lel
Vitéz László otthonra lel
Happ Zsuzsa / 2025-07-10 súgó
Ha van olyan bábelőadás, amit minden generáció ismer, az biztosan a Vitéz László. Kemény Henrik évtizedekig játszotta a hős történeteit, a Kabóca Bábszínház pedig az ő születésének századik évfordulóját tiszteli meg előadásával. Vitéz László figurája a népmesék hagyományait hordozza, ezért tudunk nevetni azon, ahogy palacsintasütővel vagy bunkósbottal veri el az ördögöt.

A Kabóca Bábszínház előadásában főhősünk új kihívással szembesül: letelepedne szerelmével, Vas Juliskával. Csakhogy Juliska nem érné ám be egy átlagos lakótelepi panellel, de nem ám! Neki bizony a folyóparti ördögszállta ház kell, ha már egyszer a kedvese az ördögverésről híres. Így hát Lászlónak ki kell kergetnie a kiszemelt ingatlanból az ott bujkáló ördögöket és minden pokolfajzatot, mert különben sose kerül a tulajdoni lapra a neve, és ki tudja, Juliska kivel bútorozik össze helyette. Az otthonteremtő projekt felelőssége szerencsére nem csak a főszereplő vállát nyomja majd, hanem bizony a közönség biztatására is szükség lesz. A sikeres házfoglalás érdekében erősen javasolt ellátogatni július 12-én a Bóbita Bábszínház szabadtéri színpadára, ahol felhangzik majd az ismerős „Szervusztok, pajtikák!” köszöntés is.

Bóbita Bábszínház szabadtéri színpad (Zsolnay Negyed) Július 12. 17:00. Jegyár: 2400 Ft

 

Az alapító

Vitéz László hagyományainak őrzője három generáció óta a Kemény család. A bábos dinasztia alapítója Korngut Salamon volt, aki Galíciából érkezett Pestre, és 1897-ben kapott engedélyt „dal, testgyakorlatok és bűvészeti előadások” megtartására. A többi történelem...

 

ételital
Okosabb lesz-e a konyha?
 
zene
Elektrik Pécs
 
súgó
Energiaáramlás a Pannon Filharmonikusokkal