HétköznaPICSAlódások
HétköznaPICSAlódások
Papp András / 2017-12-28 zene
Nihilista Rock’n’Roll címmel jelent meg a HétköznaPICSAlódások új albuma. A punkzenekar két tagjával, Megyeri Ferivel és Bársony Barnával beszélgettünk az új anyagról, annak sikereiről és a javában dübörgő turnéjukról.

Tömény aktuálpolitika a Nihilista Rock’n’Roll. Feri, ennyire felbőszítetted magad a hazai és a nemzetközi politikai helyzeten?

Megyeri Ferenc: A szövegeim nagyrészt politikusak voltak eddig is, de a mostani helyzet valóban drámaibb, mint a rendszerváltás óta bármikor. Egy enyveskezű, korrupt és hazug maffiózókból álló banda van hatalmon és ezt csak súlyosbítja a kapitalizmus általános válsága. Ez, és a mérhetetlen szociális igazságtalanságok valóban dühöt váltottak ki belőlem.

Szerinted ezek időtálló dalok? Nem félsz attól, hogy néhány év múlva aktualitásukat vesztik és senki nem fog már emlékezni a szereplőkre?

M.F.: Ezekre a „szereplőkre” szerintem még ötven év múlva is emlékezni fognak. A hazai kriminalisztika legsötétebb figuráiról van ugyanis szó.

Mindezektől függetlenül elképesztő sikert ért el a lemez, hiszen megjelenése után rögtön az első helyen nyitott a MAHASZ eladási listáján. Punkzenekarral történt már ilyen csoda?

M.F.: Tudtommal ilyen nálunk még nem volt, ez kuriózum. Örülök, hiszen így sok emberhez eljut a mondanivaló. Ez volt a cél.   

Ugyancsak kuriózum, hogy a lemez összes dalához készítettetek videoklipet. Honnan jött az ötlet, és miért tartottátok ezt fontosnak?

Bársony Barnabás: Szervezőnk, Horváth László ötlete volt, és mivel a lemez költségeit a támogatóink dobták össze, így jutott belőle a klipekre is. Úgy gondolom, hogy egy jól és ötletesen elkészített klip nagyban hozzájárul egy-egy szám népszerűségéhez.

Javában dübörög a PUNKhenger turnétok. Mik az eddigi tapasztalatok, hogyan fogadják a rajongók az új dalokat?

B.B.: Véleményem szerint az utóbbi idők legerősebb lemeze lett a Nihil, jóval erősebb, mint az előzőek. Szerencsére a visszajelzésekből is ez jön le. Zeneileg nem is tudnék nagyon kedvenceket választani, valamiért mindegyik a szívemhez nőtt. Az viszont biztos nem véletlen, hogy a legnépszerűbb nótáink az új lemezről szinte kivétel nélkül a jelenlegi kormányról alkotott véleményünkről szólnak.

Pécsre mikor és hova gördül be a PUNKhenger? 

B.B.: Már csak jövőre. 2018. február 10-én szeretettel várunk mindenkit a Pécsi Est színpada előtt.

lokál
Pécs karácsonyra?
 
lokál
Hűsölj a városban!
 
ételital
Teszteltük: Reggeli