Kőbányai Zenei Stúdió
Kőbányai Zenei Stúdió
Papp András / 2023-01-03 zene
Az idei Made in Pécs Fesztiválra Kőbányáról is hívtunk három vendégzenekart, a Kontrasztot, a Tiansent és FlorasFlorast. Közös bennük, hogy zenészeik a Kőbányai Zenei Stúdióban pallérozódtak. Most röviden bemutatjuk ezt a nagyszerű fővárosi intézményt, bízva abban, hogy Pécsről is sokan csatlakoznak hozzájuk szakmai fejlődésük céljából.

Fennállásának 25. évéhez érkezett a dr. Gyimesi László és Póka Egon által alapított Kőbányai Zenei Stúdió, mely kivételes oktatásával a könnyűzenész szakma Alma Materévé vált. 

Különlegessége és egyedisége többek között abban mutatkozik meg, hogy az oktatás nem csupán a zenére fókuszál, hanem szakmai angol nyelvet, gazdasági, jogi alapismereteket, stúdiótechnikát és marketinget is tanulnak a növendékek, a ráépülő évben pedig pedagógiát és hangszerelést. Emellett komoly figyelmet fordítanak a dalszövegírás és a dalszerzés készségeinek elsajátítására is.

Bár a Kőbányai Zenei Stúdiónak – alapítója okán – védjegyévé vált a blues zene, az oktatási rendszerben mégis egyenlő szerepet kap az összes könnyűzenei műfaj. Ma már kevés olyan zenei formációval találkozhatunk a zeneiparban, melynek ne lenne zenesulis kötődése. Ez is méltó módon igazolja az intézmény (magyar) kultúrát formáló munkásságát.

Fontos megemlíteni, hogy a Kőbányai Zenei Stúdió tanárai elismert, aktív művészek, akik az évek során megszerzett tapasztalataikkal kiváló oktatói és megfelelő példaképei lehetnek a jövő zenészeinek.

Honlap: www.zenesuli.hu
Facebook: https://www.facebook.com/kobanyaizenesuli
Instagram: https://www.instagram.com/kobanyaizeneisuli/
Youtube: https://www.youtube.com/@kobanyaizeneisuli

Kőbányai Zenei Stúdió - Happy
https://youtu.be/Zuk5SCuAn8U

 

 

film
Szemrevaló – új filmek Ausztriából, Németországból és Svájcból
 
lokál
Márciusban Pécsett szakmázik a HR világ színe-java
 
lokál
Rendelj te is 2023-as jótékonysági naptárat!